2014.09.30. - 09:00 | vaskarika.hu

Szeptember 30-án, Benedek Elek, "a nagy mesemondó" születésnapján ünneplik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyen már tíz éve felolvasásokat, mesemondó versenyeket, kötetbemutatókat, előadásokat szerveznek országszerte és a határon túl egyaránt a műfaj népszerűsítésére.

A népmese napját immár X. alkalommal ünnepeljük szeptember végén, a Kisbaconban született Benedek Elek tiszteletére. Meséinkkel közelebb kerültünk lelki és kulturális gyökereinkhez. A mesemagot elültetve, növekedését ápolva mesefánk lassan égig érővé cseperedik. A népmesekultúra annak köszönheti reneszánszát, hogy mára minden kicsi és nagy, gazdag és szegény ember ráébredt a népmesék soha el nem múló bölcsességére.

Benedek Elek (1859-1929) 1859. szeptember 30-án született Kisbaconban, Székelyföldön, ami a mai Kovászna megyében található, és születésnapjához igazodik a Népmese Napja.

Mindig fontosnak tartotta, hogy magyar népmesét adjanak a gyermekek kezébe, mert a mese a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. A gyermekirodalom művelése számára misszió volt. Benedek Elek volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is.

A népmese gyűjtések mellett jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek. Novellái, regényei: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásai: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.

A Székelyudvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak benne, a gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanitt érettségizik.

1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar-német szakon, majd filozófiát is hallgat. Tanárnak készül, de igazából író szeretne lenni. Nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Korábban gyűjtött népköltészeti alkotásait Gyulai Pálnak mutatja meg először, akinek tetszett a gyűjtemény.

1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.

1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.

1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.

1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom fontosságát szorgalmazza.

1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.

1902-ben szakít a politizálással.

1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.

1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.

1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.

1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.

1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.

Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.

1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.

Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak".

Benedek Elek meséket itt olvashatsz!